Quantcast
A BYD újabb beruházása 620 új munkahelyet teremt Komáromban • ZÖLDJÁRMŰIPAR.HU

A BYD újabb beruházása 620 új munkahelyet teremt Komáromban

BYD

A kínai BYD 32 milliárd forint értékű beruházással új elektromosbusz-gyártó üzemet épít Komáromban, amelynek köszönhetően 620 új munkahely jön majd létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Komáromban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a BYD új elektromosbusz-gyártó üzemének alapkőletételi ünnepségén arról számolt be, hogy a kínai vállalat 32 milliárd forint értékű beruházást hajt végre Komáromban, amelyet a kormány 3,1 milliárd forinttal támogat, így segítve elő 620 új munkahely létrejöttét. Tájékoztatása szerint a projekt nyomán feláll egy kutatás-fejlesztési tesztlaboratórium, illetve az üzem kapacitása is meg fog háromszorozódni, ezáltal évente összesen 1250 elektromos buszt és teherautót tudnak majd előállítani.

A BYD közleményében felidézi, hogy 2005 óta van jelen Magyarországon leányvállalatain keresztül, 2016-ban erősítette meg jelenlétét a komáromi busz- és tehergépjárműgyár megnyitásával. A gyár mostani bővítése egy 29 ezer négyzetméteres gyártócsarnok megépítését foglalja magában, amely a legmodernebb digitális gyártási megoldásokat és fenntartható technológiákat fogja alkalmazni. A cég hangsúlyozza: elkötelezett a fenntartható elektromos közlekedés fejlesztése mellett, és célja, hogy megfelelő megoldásokat kínáljon az elektromos buszpiac számára Európában, ahol már jelenleg is vezető szereplő.

Legyen tiéd az első hozzászólás

Hozzászólás

Az email címed nem fog megjelenni.


*