Quantcast
A CATL végrehajtotta a világ idei legnagyobb tőzsdei bevezetését • ZÖLDJÁRMŰIPAR.HU

A CATL végrehajtotta a világ idei legnagyobb tőzsdei bevezetését

CATL

A CATL, az elektromos járművek legnagyobb globális akkumulátor-gyártójának részvényei több mint 16 százalékkal drágultak a hongkongi tőzsdei debütálása során, miután a vállalat mintegy 4,6 milliárd dollárt gyűjtött össze a világ idei eddigi legnagyobb tőzsdei bevezetése keretében.

A kínai Contemporary Amperex Technology vállalat hongkongi fogadtatása arra utal, hogy a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi feszültségek ellenére továbbra is érdeklődés van a vezető kínai gyártók iránt a nemzetközi befektetők körében. A cég részvényeit Sencsenben is jegyzik.

A társaság több mint 135 millió részvényt adott el a maximális ajánlati áron, darabonként 263 hongkongi dollárért (33,6 amerikai dollár). A részvény 296 hongkongi dolláron (37,80 dollár) indította a május 20-i kereskedést és 311 hongkongi dolláron is járt az árfolyama, 16,43 százalékos drágulással, 306,20 hongkongi dolláron fejezte be az első kereskedési napot. A CATL adatai szerint tavaly közel 38 százalékos globális piaci részesedéssel rendelkezett az elektromos járművek akkumulátorai terén. Olyan autógyártóknak szállít, mint a Tesla, a Volkswagen, a BMW, a Mercedes-Benz, a Ford, a Toyota és a Honda. A kínai cég Európa egyik legnagyobb akkuüzemét építi Debrecenben.

Legyen tiéd az első hozzászólás

Hozzászólás

Az email címed nem fog megjelenni.


*