Quantcast
Duplázott a Ganz • ZÖLDJÁRMŰIPAR.HU

Duplázott a Ganz

Ganz

A 2021 évhez képest csaknem a duplájára, összesen 43,89 millió euróra – nagyjából 17,5 milliárd forintra – nőtt a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. árbevétele 2022-ben – közölte a nehézgépgyártó vállalat közleményben.

    Kiemelték: a társaság üzemi eredménye a 2021-es mínuszos eredmény után 2022-ben összesen 1,96 millió euróra nőtt, adózott eredménye pedig 2,29 millió euró volt.    Tavaly 50 új munkavállalót alkalmaztak a tápiószelei gyárban és a budapesti irodában, az idén az év végére pedig több mint 100 új dolgozóval tervezik bővíteni a létszámot – írták.

    Gál Gergely, a vállalat ügyvezetője a közlemény szerint elmondta: az elmúlt két évben céltudatosan dolgoztak azon, hogy stabilizálni tudják a társaság pénzügyi hátterét és a gyártási folyamatokat. Már a 2021-es évvel is elégedettek voltak, tavalyra viszont áttörést értek el, hiszen sikerült minden eredményüket pozitívra fordítani – fűzte hozzá.

    Az ügyvezető arra is kitért, hogy a transzformátorok piacán világszerte a termelési kapacitáshoz képest kétszeres a kereslet, ennek a felívelő piacnak a Ganz az egyik főszereplője kíván lenni, így az idén újabb 50 százalékos árbevétel-emelkedést kívánnak elérni. Ehhez szerinte tovább kell haladniuk az innováció területén, valamint minimalizálniuk kell a kitettségüket egyes külföldi alvállalkozók felé termékeik egyes komponenseit illetően.

    A cég tájékoztatása alapján az év végére az árbevétel 50 százaléka külföldi piacokról származott, ezen belül pedig 2021-hez képest nőtt az Európai Unión kívüli értékesítés is. A hazai árbevétel nagy része a naperőművi projektekhez kapcsolódott.

    Felidézték, hogy a társaság együttműködést kötött a transzformátorok vezérlésében világpiacvezető német vállalattal, a Maschinenfabrik Reinhausennel, ősszel pedig bemutatott egy intelligens technológiai fejlesztést, amely a transzformátorok monitoring tevékenységét látja el.

    A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. 2020-ban alakult, és nyilvános aukció keretében megvásárolta a tápiószelei Ganz-gyárat és az ahhoz tartozó eszközállományt, továbbá munkaszerződéseket kötött a társaság közel 300 korábbi munkavállalójával. A reorganizáció eredményeként, a vállalat megerősödve, több mint 15 év után újra 100 százalékban magyar tulajdonba került. A vállalat közel 15 országban, köztük számos európai országban, Észak-Afrikában és a közel-keleti régióban van jelen.

Legyen tiéd az első hozzászólás

Hozzászólás

Az email címed nem fog megjelenni.


*