Nagy-Britanniában 1 százalékkal nőtt az autók eladása tavaly, annak ellenére, hogy megugrott az elektromos autók értékesítése – állt a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) közleményében.
A szervezet arról jelentett, hogy 2021-ben mintegy 1 millió 647 ezer új autót adtak el a 2020. évi 1 millió 631 millió után. Ez 1 százalékkal múlja felül a 2020. évit, de még mindig 28,7 százalékkal elmarad a pandémia előtti utolsó évhez, 2019-hez képest. Az SMMT 1 millió 830 ezer új autó eladásával számolt 2021-re. A szervezet az idei évre az eladott új autók számát 1 millió 960 ezerre becsüli, ami továbbra is elmarad a 2019. évi 2 millió 300 ezertől.
Nagy-Britanniában, Európa harmadik legnagyobb autópiacán tavaly a legkeresettebb új autó a Vauxhall Corsa volt, amit a Tesla Model 3 követett. Az előbbiből 41 ezer, az utóbbiból 35 ezer kelt el.
Tavaly a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autókból (battery electric vehicles, BEV) 190 ezer kelt el, ami több mint az elmúlt öt évben összesen. A benzin-elektromos plug-in hibrid hajtású autókból 115 ezret értékesítettek. Nagy-Britaniában 2030-tól már nem lehet új dízeles és benzines autót eladni, egyes hibrid autók esetében ez a határidő 2035.
Az új autók esetében tavaly a dízelüzemelésűek piaci aránya 8,2 százalékra esett a 2020. évi 16 százalékról, a benzines autóké pedig 55,4 százalékról 46,3 százalékra csökkent, miközben például a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) piaci részesedése 6,6 százalékról 11,6 százalékra, a plug-in hibrid hajtásúaké pedig 4,1 százalékról 7 százalékra ugrott.
Hozzászólás