Soron kívüli és szigorú vizsgálatot rendelt el a kormányhivatalokat is felügyelő Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter a debreceni CATL akkumulátorgyárból szivárgó „zöld víz” ügyében az esetleges szennyezés feltárására – közölte Tárkányi Zsolt országgyűlési képviselő. Az önkormányzat és a CATL a vizsgálatok lefolytatásában mindenben együttműködik az illetékes szervekkel, ugyanakkor jelezték: a korábbi vizsgálatok nem mutattak ki szennyező anyagokat.
Tárkányi Zsolt közlése szerint az eset miatt a kormányhivatal visszavonta a gyárnak korábban kiadott vízügyi hatósági hozzájáruló nyilatkozatot, és egymillió forintos bírságot szabott ki.
„Utóbbit nehéz indulatok nélkül kommentálni, de sajnos a jelenlegi szabályok szerint jelenleg ez a kiszabható legmagasabb bírság az ilyen eseteknél. Ezen rövidesen változtatunk és valós visszatartó erővel bíró bírságokra számíthatnak a szennyező üzemek” – jelezte Tárkányi Zsolt.
Ezt megelőzően országgyűlési képviselők hozták nyilvánosságra a Mikepércsi Anyák a Környezetért (MIAKÖ) Egyesület által megrendelt vizsgálat eredményét, miszerint vegyi anyagokat, köztük magzatkárosító NMP-oldószert mutattak ki abban a zöld folyadékban, amely május elején bugyogott fel a földből Debrecenben, a CATL kínai akkumulátorgyárnál.
„Ha bebizonyosodik a szennyezés, akkor minden hatósági eszközzel fel fognak lépni az illetékesek. Közben már előkészítés alatt áll az a jogszabály, amely kifejezetten az ilyen üzemek ellenőrzésére és szankcionálására létrejövő hatóságról rendelkezik. A visszaeső környezetszennyező üzemekre kivethető legsúlyosabb szankció a gyár bezárása lesz” – ismertette Tárkányi Zsolt.
A MIAKÖ Egyesület részletesen nyilvánosságra hozta a mérések eredményét, a szennyezett víz összetételét. Ebben külön kiemelték, hogy „mivel az NMP (N-metil-2-pirrolidon) a természetben nem fordul elő, jelenléte a mintában, még ha csak 1 µg/l koncentrációban is, feketén-fehéren igazolja, hogy a csatornába került folyadék technológiai szennyezéssel érintkezett, azaz nem tiszta hálózati víz és ételfesték keveréke volt”, mint ahogy azt korábban a gyár képviselői állították.
„Mivel az NMP az akkumulátorcellák gyártása során (a katódbevonat készítésénél) használt veszélyes, reprodukciót károsító oldószer, annak semmiképpen sem szabadna keverednie a csatornahálózattal” – jelezték, hozzátéve, az, hogy a zöld színű folyadékkal együtt az NMP is megjelent a kapun kívüli árokban, azt mutatja, hogy a „nyomáspróba” során átmosott vagy leürített csővezetékekben NMP-maradványok voltak, amelyeket a folyadék magával sodort a közterületre.
A mintában talált összetétel pontról pontra megegyezik az NMC (nikkel-mangán-kobalt) típusú lítium-ion akkumulátorok gyártási alapanyagaival – közölték.
Papp László, Debrecen polgármestere az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett rá, hogy korábban a CATL vezetése, a nyomáspróbát végző cég és a Debreceni Vízmű arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a víz nem tartalmaz szennyező anyagot. A katasztrófavédelem helyszíni mérései is ezt támasztották alá. „Az akkori és a MIAKÖ által a mai napon közzétett eredmények közötti ellentmondást fel kell oldani” – mondta a polgármester, jelezve, az önkormányzat támogatja a MIAKÖ vizsgálati kezdeményezését, és szorgalmazza, hogy a környezetvédelmi hatóság tisztázza a laborvizsgálatok közötti különbségeket.
Ehhez a város a Debreceni Vízmű Zrt. által végzett laborvizsgálat eredményét is a MIAKÖ rendelkezésére bocsátja.
„A város abban érdekelt és elkötelezett, hogy az itt működő üzemek betartsák a szabályokat és azoknak megfelelően működjenek. Amennyiben nem így tesznek a hatóságok a legszigorúbb szankciókkal lépjenek fel ellenük” – írta a polgármester.
A kormányhivatal nem mutatott ki NMP-t a zöld vízben, a CATL Debrecen a hatóság méréseit tekinti hitelesnek a csatornaügy kivizsgálásában – közölte az akkumulátorgyár sajtószolgálata az MTI-vel.
Hozzászólás