Quantcast
Szolnokon épít gyárat a kínai elektrolitgyártó • ZÖLDJÁRMŰIPAR.HU

Szolnokon épít gyárat a kínai elektrolitgyártó

Kunlunchem

A KunlunChem kínai elektrolitgyártó cég Szolnokon építi fel az első európai üzemét, a negyvenmilliárd forintos beruházással százhúsz új munkahely jön majd létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető a KunlunChem beruházásának bejelentésén tudatta, hogy a kínai elektrolitgyártó vállalat az első európai üzemét Szolnokon építi fel negyvenmilliárd forintból, aminek nyomán majd százhúsz új munkahely jöhet létre.

Beszédében kiemelte, hogy a KunlunChem a világ öt legnagyobb elektrolitgyártója közé tartozik, amely itt a BMW és a Mercedes elektromos autóinak beszállítója lesz a legmodernebb technológiával. Az évi 36 ezer 600 tonna kapacitású üzem a tervek szerint 2026 harmadik negyedévében kezdi meg működését.

A tájékoztatás szerint a kínai vállalat az állami tulajdonú NIPÜF Zrt.-től vásárolja meg a beruházás 15 hektáros területét Szolnok és Abony között. Egy 5000 négyzetméteres gyárépületet és egy több mint 700 négyzetméteres irodaépületet terveznek felépíteni a gyárépületet támogató létesítményekkel együtt. Az üzem a legmagasabb környezetvédelmi és iparbiztonsági elvárásoknak megfelelve működik majd.

A cég közleményében Kuo Jingcsün, a KunlunChem ügyvezetője kiemelte, a legmodernebb és legbiztonságosabb technológiát alkalmazzák annak érdekében, hogy hozzájáruljanak a fenntartható ipari fejlődéshez. Elkötelezettek amellett, hogy betartsák a magyar és európai uniós környezetvédelmi és biztonsági előírásokat. Kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy biztosítsák az információk átláthatóságát a szolnokiak számára.

Az ügyvezető hozzátette: nagyra becsülik Szolnok vegyipari hagyományait, valamint a magas színvonalú helyi oktatást. A helyi tehetségre terveznek támaszkodni, helyi munkaerőt szeretnének alkalmazni, és együttműködésre törekednek a helyi oktatási intézményekkel.

Legyen tiéd az első hozzászólás

Hozzászólás

Az email címed nem fog megjelenni.


*