Az Air France-KLM tavaly 80 ezer tonna fenntartható forrásból származó kerozint (SAF) használt fel, dupla annyit, mint 2022-ben – közölte a légitársaság csoport.
A 80 ezer tonna a világ SAF-termelésének mintegy 16 százalékát jelentette, ezzel az Air France-KLM volt a világ legnagyobb SAF-felhasználója 2023-ban. A cél, hogy 2030-ra a teljes kerozinigénye legalább 10 százalékát alternatív üzemanyaggal váltsa ki a társaság – írták a közleményben. Az ehhez szükséges mennyiség több mint harmadát már lekötötte a csoport, emellett együttműködési megállapodásokat és szándéknyilatkozatokat írt alá szerte a világban azért, hogy globális ellátási láncolatot hozzon létre.
Másik fő céljuk, hogy szintén 2030-ig az egy utaskilométerre vetített emisszió 30 százalékkal csökkenjen a 2019-es szinthez képest, ezért folyamatosan dolgoznak a flotta megújításán, az üzemelés hatékonyságának növelésén.
A közleményben felidézik, hogy az Air France-KLM 2011-ben teljesítette első olyan járatát, amelynek során részben fenntartható kerozint használt fel. Azóta folyamatosan fektet a technológia kiépítésébe, a KLM az első holland SAF-gyár létrehozását 6 millió euróval támogatta, az Air France pedig 4,7 millió eurót fektetett 2023 év végén a DG Fuels vállalatba a gyártási kapacitás növelése érdekében. Tavaly a KLM a CFM International hajtóműgyártóval és a finn Neste olajipari vállalattal közösen hajtott végre teszteket, amelyekkel bizonyította, hogy a repülőgépek hajtóműveit biztonságosan lehet üzemeltetni kizárólag fenntartható kerozinnal – hangsúlyozták a közleményben.
Kiemelték, a klímacélokhoz az utasok (akár egyéni, akár vállalati) is hozzájárulhatnak azzal, hogy a jegyük mellé megváltják a járat karbonkibocsátását, a befolyó összeget a légitársaság fenntartható kerozin vásárlására fordítja.
Ismertetik, hogy ez az üzemanyagfajta a teljes életciklusra vetítve 75 százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást, jelenleg sütőolajból, mezőgazdasági, vagy faipari melléktermékekből, szerves hulladékból készül.
Az Air France-KLM szigorú szabályai szerint csak második generációs fenntartható kerozint vásárol, amellyel nem veszélyezteti az élelmiszer-ellátási láncolatot, és nem pálmaolajból készül – jegyezték meg.
Az Air France-KLM 2023 első három negyedévében 22,6 milliárd euró árbevételt ért el, 17,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az üzemi eredmény 1,7 milliárd eurót tett ki, amely 67 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában jelentett értéket. A francia-holland vállalatcsoport 14,3 százalékkal 71,2 millióra növelte utasforgalmát, a járatok átlagos kihasználtsága 4,6 százalékponttal 87,9 százalékra emelkedett.
Hozzászólás