A brit kormány közölte: véget ér az elektromos személyautók vásárlását támogató program, amelynek során eddig 300 millió fonttal támogatták a kisebb károsanyag-kibocsátású járművek vásárlóit.
A Boris Johnson vezette kabinet azzal indokolta a döntését, hogy ezzel a lépéssel pénzt szabadít fel a töltőhálózat bővítésére és más akkumulátoros járművek, például furgonok, taxik és motorkerékpárok értékesítésének ösztönzésére. A 300 millió fontos (140 milliárd forint) támogatási program lezárult az új megrendelések számára – közölte a közlekedési minisztérium. Az állam szerint a program elérte a célját, fejlődő indulópályára tette a rendkívül alacsony károsanyag-kibocsátású járművek piacát.
A támogatások korábbi fokozatos csökkentése nem volt hatással az elektromos járművek iránti erős keresletre, ami azt mutatja, hogy elérkezett az idő a források átcsoportosítására a töltőinfrastruktúrára és más típusú járművek értékesítésére – közölte a minisztérium.
A Society of Motor Manufacturers and Traders (Gépjárműgyártók és Kereskedők Szövetsége) kifogásolta a lépést, mondván, hogy ezzel az Egyesült Királyság lesz az egyetlen nagy európai piac, amelyben nem kapnak semmilyen ösztönzőt az elektromos járművek vásárlói, miközben az új autók eladása zuhanórepülésben van.
„Mivel az ágazat még nem áll talpra, és minden gyártót arra köteleznek, hogy a jelenlegi keresletnél lényegesen több elektromos járművet értékesítsen, ez a döntés a lehető legrosszabbkor jön” – mondta Mike Hawes, az SMMT vezérigazgatója.
Hozzászólás