Quantcast
Átalakítja gyárait a Mercedes • ZÖLDJÁRMŰIPAR.HU

Átalakítja gyárait a Mercedes

A Mercedes-Benz arra számít, hogy az évtized második felére kizárólag elektromos járműveket (EV) gyártó üzemekkel fog rendelkezni, amit a piaci kereslethez rugalmasan igazodva meglévő üzemeinek a fokozatos átállításával kíván elérni.

A Mercedes-Benz nem tervez kifejezetten elektromos járművek számára külön üzemeket építeni, mert az egyes gyártósorait a gyárakon belül hamarabb át lehet állítani teljesen elektromos üzemre – mondta Jörg Burzer termelési igazgató a Reutersnek adott interjúban. „Egy teljesen új elektromosjármű-gyár felépítése időbe telik. Más megközelítést választottunk” – tette hozzá.    Elmondta még, hogy az elkövetkező néhány évben már biztosan lesznek olyan gyártósorai a konszernnek, amelyek csak elektromos járműveket gyártanak. Teljes üzemek átállítása elektromos autók gyártására pedig az évtized második felében várható.”

A prémium autógyártó tavaly szeptemberben az IAA mobilitási kiállításon jelentette be EQE modelljét, amelynek a gyártását még az idén megkezdik Brémában, majd Peking következik. Az év végére jelentették be a csúcsmodell EQS és az EQE SUV-változatát, amelyek az amerikai Tuscaloosa-i üzemben futnak majd le a gyártósorról.    A Mercedes arra számít, hogy az EQE, az E-osztály elektromos verziója 660 kilométeres hatótávolságával nagyban elősegíti majd az elektromos modellek értékesítésének a növekedését, és így felgyorsítja az átállást is az elektromos járművek gyártására. „Az EQE brémai és később pekingi felfutásával sokkal nagyobb volumenben tudunk majd szállítani” – mondta Burzer.

A Mercedes-Benz Cars tavalyi eladásainak mindössze 2,3 százaléka volt akkumulátoros elektromos jármű, a plug-in hibridekkel együtt – amelyek belsőégésű motorral és akkumulátorral is rendelkeznek – 11 százalék volt a részesedés. A vállalat várakozásai szerint 2025-től az elektromos és hibrid elektromos autók az eladások 50 százalékát teszik majd ki, és ennek nagy hányada tisztán elektromos autó lesz. A Mercedes idén nyolc modellre bővíti e-autó kínálatát.    A meglévő modellek mindegyike a belsőégésű motoros járműveket is gyártó üzemekben készül, az építésükhöz szükséges akkumulátorokat pedig vasúton szállítják a Sindelfingenben található főüzemből a németországi és magyarországi üzemekbe. Burzer szerint az akkumulátorok összeszerelése és gyártása a későbbiekben közelebb kerülhet az autógyárakhoz, ahogy a járművek tervezése úgy fejlődik, hogy az akkumulátorokat szorosabban integrálják az autóba.

A félvezetőhiány továbbra is akadályozza a termelést, bár nem annyira súlyos a helyzet, mint a tavalyi év második felében. „A félvezetők ellátása 2022-ben is kihívást jelent majd” – mondta Burzer. Hozzátette, hogy az ellátási helyzetet folyamatosan felülvizsgálják.

Legyen tiéd az első hozzászólás

Hozzászólás

Az email címed nem fog megjelenni.


*