Quantcast
Ezért biztonságosak a villanyautók • ZÖLDJÁRMŰIPAR.HU

Ezért biztonságosak a villanyautók

Skoda Enyaq iV

Biztonságuk tekintetében sem maradnak el semmiben a hagyományos hajtásrendszerű autóktól a tisztán elektromos járművek – erre az eredményre vezettek a balesetkutatók és biztosítótársaságok tanulmányai és tesztjei.

A számos védelmi intézkedésnek köszönhetően e járművek elektromos alkatrészei még nedves körülmények között sem fenyegetnek áramütés veszélyével – sem álló helyzetben, sem menet közben, sem a töltőállomáson „tankolva”, sem pedig baleset esetén. A tűzveszély sem nagyobb az elektromos autóknál, mint a hagyományos belsőégésű motorral szerelt modelleknél, már csak azért sem, mert nem hordoznak fedélzetükön tűzveszélyes üzemanyagot. Mindemellett az egészségügyi és műszaki mentők, illetve a szervizszolgáltatók célzott képzésben is részesülnek a korszerű elektromos autókkal követendő eljárásról.

Nem kell aggódniuk biztonsági kockázatok vagy áramütés-veszély miatt sem. Balesetkutatók és biztosítótársaságok tanulmányai mutatják, hogy az elektromos járművek biztonsága semmiben sem marad el a hagyományos belsőégésű motorral hajtott modellekétől.

Éppoly biztonságosak az elektromos autók, mint a dízel- és a benzinüzeműek

Ellentétben az olykor hallható feltételezésekkel, az elektromos autók nagyfeszültségű rendszere sem menet közben, sem a töltés során nem jelent semmiféle áramütés-veszélyt. Erről védőmegszakítókkal és széleskörű érzékelőrendszerrel ellátott, kifinomult biztonságtechnika gondoskodik, s minden elektromos alkatrész olyan védelemmel rendelkezik, hogy autómosóban, esőben vagy árvízben sem léphet fel áramütés veszélye. A töltési folyamat például csakis azután indulhat el, hogy az automatikus rendszerellenőrzés biztonságos csatlakozást érzékel a jármű és a töltőállomás között. Hiba esetén azonnal megszakad az akkumulátor felé folyó áram. Mindemellett számos tanulmány mutatta ki, hogy az elektromos járművek esetében éppoly alacsony a tűzveszély, mint a belsőégésű motorral szerelt modellekben. Az elektromos autók fedélzetén konstrukciójukból adódóan nincs gyúlékony üzemanyag, egy ép lítiumion-akkumulátor spontán begyulladását vagy egy égő elektromos jármű berobbanását pedig műszaki szempontból csaknem lehetetlennek tartják a szakértők.

Ütközésbiztos módon beépített hajtásrendszer-akkumulátor

A Škoda Enyaq iV hajtásrendszer-akkumulátora például ütközésbiztos módon az autó aljában kapott helyet, ahol hatékonyan védett a deformációktól. Töréstesztek igazolják, hogy a korszerű elektromos járművek ugyanolyan jól teljesítenek baleset során, mint a belsőégésű motorral szerelt autók. Az Enyaq például a legmagasabb, ötcsillagos minősítést szerezte meg az Euro NCAP ütközésbiztonsági referenciatesztjén. A fedélzeti nagyfeszültségű rendszer nem jelent megnövekedett kockázatot baleset során, ugyanis ütközéskor az elektromos alkatrészek ezredmásodpercek alatt automatikusan lekapcsolódnak az akkumulátorról, így már nincsenek feszültség alatt. A vezetőt, az utasokat, a baleset további részeseit és a mentőket így nem fenyegeti áramütés veszélye. Az ütközési teszt során a jármű padlózatában jól védetten elhelyezett akkumulátorblokk a deformálódó karosszéria ellenére is sértetlen maradt.

Legyen tiéd az első hozzászólás

Hozzászólás

Az email címed nem fog megjelenni.


*