Quantcast
Brutális profitot jelentett a Tesla • ZÖLDJÁRMŰIPAR.HU

Brutális profitot jelentett a Tesla

Tesla

Az amerikai Tesla Inc. elektromos járműgyártó bevétele 81 százalékkal, 18,76 milliárd dollárra emelkedett az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

    A cég közlése szerint az adózott eredmény 7,7-szeresére, 3,32 milliárd dollárra, részvényenként 2,86 dollárra nőtt, szemben az egy évvel korábbi 438 millió dollárról, részvényenként 0,39 dollárról.    Az elemzők kisebb, 17,85 milliárd dollár bevételre számítottak, az adózott eredményt pedig jóval alacsonyabbra, 2,2 milliárd dollárra várták.    A cég egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredménye 93 centről 3,22 dollárra ugrott, jócskán felülmúlva a szakértők által becsült 2,26 dollárt.

    A Tesla 69 százalékkal, 305 ezer 407-re növelte autógyártását, az eladások pedig 68 százalékkal, rekordszintre,  310 ezer 048 autóra nőttek.

    A Tesla közleménye szerint továbbra is fennállnak az ellátási lánc problémái, és továbbra is hiány van a félvezető alkatrészekből. Ráadásul a közelmúltban Kínában kitört koronavírus-járvány arra kényszerítette a vállalatot, hogy függessze fel sanghaji üzemében a termelést, ami csak korlátozott mértékben indult újra.

    A cégnek a nyersanyagárak meredek emelkedése miatt árat kellett emelnie.    A Tesla közölte, hogy már több negyedéve alulteljesít az ellátási láncok problémái miatt, és ez a helyzet valószínűleg az idei év végéig fennáll.

Legyen tiéd az első hozzászólás

Hozzászólás

Az email címed nem fog megjelenni.


*