Quantcast
Eltemetik a szén-dioxidot • ZÖLDJÁRMŰIPAR.HU

Eltemetik a szén-dioxidot

Megkezdte működését szerdán Izlandon a világ legnagyobb olyan üzeme, amelyet arra terveztek, hogy a levegőből elnyelje a szén-dioxidot és elraktározza a föld alatt.

    Ha teljes kapacitással működik, az Orca nevű üzem képes évente négyezer tonna szén-dioxidot elnyelni – közölték az üzemeltetők.    A Climeworks izlandi startup cég, amely szén-dioxid-befogásra specializálódott, a szén-dioxid elraktározásával foglalkozó Carbfix izlandi vállalattal együttműködve hozta létre az üzemet, amelynek építése 10-15 millió dollárba került a Bloomberg értesülése szerint.

     Az orca izlandi nyelven energiát jelent. Az üzem négy egységből áll, mindegyiket két szállító konténerhez hasonlító fémdoboz alkotja.

    Amikor az üzem szűrőberendezése megtelik szén-dioxiddal, a gyűjtő egység bezárul, és növelik benne a belső hőmérsékletet, hogy a szűrő kiengedje magából a szén-dioxidot, majd összegyűjtik a nagy koncentrátumú gázt. Ezután a szén-dioxidot vízzel elegyítik, majd az ezer méter mélyen lévő bazaltkőbe fecskendezik, ahol ásvánnyá alakul.

    A szén-dioxid-elnyelés és -tárolás szószólói szerint ez a technológia hatalmas eszközzé válhat a klímaváltozás elleni harcban. Ellenzői viszont azzal érvelnek, hogy a technológia nagyon költséges, és évtizedekbe telik, amíg széles körben működhet.

    A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerint tavaly a szén-dioxid-kibocsátás elérte a 31,5 milliárd tonnát. Jelenleg 15 levegőelnyelő üzem működik világszerte, amelyek több mint kilencezer tonna szén-dioxidot fognak be évente az IEA szerint.

    Az Occidental amerikai kőolajipari vállalat egy olyan üzemet épít texasi olajmezői közelében, amely évi egymillió tonna szén-dioxid elnyelésére lesz képes.

Legyen tiéd az első hozzászólás

Hozzászólás

Az email címed nem fog megjelenni.


*