A japán Denso cég elindította az inverter gyártását Székesfehérváron, a 30 millió eurós (11,5 milliárd forintos) beruházással kialakított üzemrészben az elektromos autók egyik legfontosabb egységét fogják gyártani.
Jiro Ebihara, a Denso Gyártó Magyarország Kft. korábbi elnöke a sajtónyilvános üzembejárás alkalmából videóüzenetében kiemelte, hogy a dízelmotor alkatrészek gyártása után Székesfehérvár az elektrifikáció európai bázisa is lesz a cég számára, így továbbra is rendkívül fontos szerepet tölt be a Denso európai tevékenységében. Takeucsi Kacuhiko, a Denso elektrifikációs üzletágának vezetője videóüzenetében arról beszélt, hogy sok európai gyártó fejleszt elektromos járművekhez invertereket, így nagy piaci versenyben kell helyt állniuk. Jaszusi Mukai, a Denso európai elnöke felidézte, hogy a székesfehérvári gyár alapításakor a foglalkoztatottak létszáma 200 volt, ez mára 4500-ra, vevőik száma egyről 34-re, a beszállítók száma 23-ról 87-re bővült. Reményei szerint az inverteres ügyfeleik számát a mostani egyről hamarosan 34-re bővítik az európai piacon.
Az elnök emlékeztetett arra, hogy 1994-ben választották ki Magyarországot európai gyáruk helyszínéül, két tényező miatt döntöttek Székesfehérvár mellett: a város és a kormány teljes támogatása, valamint az emberi erőforrás megléte. Több mint 30 év telt el azóta, és a magyar kormány folyamatos támogatásával fejlődtek tovább, globálisan itt vannak a legváltozatosabb technológiáik és készségeik.
Szincsák Attila, a Denso Magyarország technikai alelnöke elmondta, hogy az 5. generációs Toyota inverter gyártása a koronavírus-járvány alatt még távolinak tűnt, de most elkezdődik egy új korszak. Hétfőn kezdődik hivatalosan az inverter tömegtermelése – jelezte.
A sajtóanyag szerint a Denso az újonnan telepített gyártósoron elektromos, illetve hibrid meghajtású járművek számára fog invertereket gyártani. Az inverter az elektromos autók lelke, feladata az akkumulátor egyenáramának váltakozó árammá átalakítása, valamint az áram frekvenciájának változtatása a motor megfelelő működése érdekében.
A Denso Gyártó Magyarország Kft. 1997 óta van jelen Székesfehérváron, a vállalatcsoport egyik legnagyobb gyártóbázisa Európában. A nyilvános cégadatok szerint a Denso a március végén zárult legutóbbi üzleti évben 681 millió euró (259 milliárd forint) nettó árbevétel mellett 13,5 millió euró (5,1 milliárd forint) nyereséget ért el.
Hozzászólás