Quantcast
Nő a kibocsátás • ZÖLDJÁRMŰIPAR.HU

Nő a kibocsátás

Idén öt százalékkal nőhet a globális szén-dioxid-kibocsátás, ami a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint arra figyelmeztet, hogy a pandémia utáni gazdasági fellendülés az éghajlat szempontjából „minden lehet, csak fenntartható nem”.

     Az IEA 2021-es globális energetikai áttekintése szerint a szén-dioxid-kibocsátás idén 33 milliárd tonnára emelkedik, ami 1,5 milliárd tonnával nagyobb a 2020-as szintnél, s az utóbbi évtizedben a legnagyobb mértékű növekedést jelenti.
    „Ez egy komoly figyelmeztetés, hogy a gazdasági fellendülés a Covid-válságból kilábalás nyomán jelenleg minden, csak nem fenntartható az éghajlatunk számára” – mondta Fatih Birol, az IEA ügyvezető igazgatója.

    Az idei növekedést Briol szerint valószínűleg az okozza, hogy a villamosenergia-ágazatban nő a szén felhasználása, különösen Ázsiában.    Az igazgató arra is utalt, a kormányok felelőssége, hogy cselekedjenek az éghajlatvédelem érdekében.        Tavaly, amikor a pandémia miatt csökkent az energiafelhasználás, az azzal kapcsolatos CO2-kibocsátás 5,8 százalékkal esett vissza 31,5 milliárd tonnára, miután egy évvel korábban 33,4 milliárd tonnával csúcsot döntött.

  Az IEA éves jelentése a világ minden tájáról származó legfrissebb nemzeti adatokat elemezte, vizsgálta a gazdasági növekedési tendenciákat és az új energiákkal kapcsolatos projekteket, amelyek a közeljövőben lépnek működésbe.

    A globális energiakereslet főleg a fejlődő gazdaságok igénye miatt 2021-ben várhatóan 4,6 százalékkal nő, s ezzel meghaladja majd a 2019-es szintet. Idén az összes fosszilis tüzelőanyag iránti kereslet növekedni fog, mind a szén, mind a gáz esetében a 2019-es szint fölé emelkedik az IEA szerint. A szénfelhasználás várható növekedése 60 százalékkal meghaladja a megújuló energiaforrások felhasználásának növekedését. A szénfelhasználás előrejelzett keresletének több mint 80 százaléka 2021-ben várhatóan Ázsiából származik, élén Kínával.   

  Az Egyesült Államokban és az Európai Unióban szintén növekedni fog a szénfelhasználás, de jóval a válság előtti szint alatt marad – közölte az IEA.

Legyen tiéd az első hozzászólás

Hozzászólás

Az email címed nem fog megjelenni.


*