Quantcast
Villannyal a sivatagban • ZÖLDJÁRMŰIPAR.HU

Villannyal a sivatagban

Audi RS Q e-tron

Az új Audi RS Q e-tron január 1-14. között részt vesz első Dakar-rali versenyén. A quattro, a TFSI, az ultra, az e-tron és számos más jövőbemutató, a motorsportban használt technológia fejlesztőjeként az Audi számára ez egy új korszak kezdetét jelenti az országokon átnyúló raliversenyek tekintetében.

„A Dakar-rali az elképzelhető legnagyobb kihívás a nagyfeszültségű akkumulátorral és kiemelkedően hatékony energiaátalakító egységgel szerelt innovatív elektromos hajtásunk számára” – nyilatkozta Julius Seebach, az Audi Sport GmbH ügyvezető igazgatója, aki az Audi márkánál a motorsport területért felel. „Az Audi Sportnál eddig soha nem állítottunk rajthoz ilyen összetett járművet ilyen rövid idő alatt. Versenykörülmények között az első megbízhatósági tesztünk éppen a világ leghosszabb és legmegterhelőbb raliversenye, most kizárólag erre a kihívásra összpontosítunk.” A szaúd-arábiai sivatagi rali tizenkét futamán az autók mezőnyében az Audinak 91 további versenytárssal kell megküzdenie.

Miután az Audi 2012-ben első autógyártóként elektromos hajtással győzedelmeskedett a Le Mans-i 24 órás autóversenyen, illetve első német gyártóként csapatbajnoki címet szerzett a Formula E sorozatban 2017/2018-ban, a következő úttörő vállalkozás egészen a sivatagig vezette a márkát. A Dakar-rali T1 kategóriájában induló Audi azt kívánja bebizonyítani, hogy az elektromos hajtás kifejezetten hatékony és versenyképes lehet.

Három kiemelkedően nagy tudású vezető páros hozza majd a legjobb teljesítményét. Mattias Ekström ismét megcsillogtatja sokoldalúságát, hiszen a közel 30 éves, nemzetközi motorsportban eltöltött karrierje során két DTM bajnoki címmel és egy WRC elsőséggel is büszkélkedhet. Navigátora, a szintén svéd Emil Bergkvist, aki junior ralivilágbajnok is volt, mielőtt átült a navigátori ülésbe. Stéphane Peterhansel 14 első helyezésével vezeti a Dakar-rali győzelmi listáját. Honfitársa és navigátora Edouard Boulanger mutatta az utat legutóbbi, 2021-es sikerénél. A spanyol Carlos Sainz háromszor diadalmaskodott a Dakar-rali versenyén, több, mint két évtizednyi – a sprint ralik világában szerzett – tapasztalattal a háta mögött, amelynek során kétszer is a WRC bajnoka lett. Honfitársa Lucas Cruz foglalt helyet mindhárom Dakar győzelménél a navigátori ülésben.

Mindhárom Audi RS Q e-tron autó a Team Audi Sport színeiben állt rajthoz. A márka a Q Motorsport alakulatától kap támogatást.

A 2022-es program tizenkét szakaszból áll és előfordul, hogy a naponta előirányzott távolság meghaladja a 800 kilométert. A rali teljes hossza 8099 kilométer, az utaktól távol megtett mért szakasz hossza 4252 kilométer. A rali újév napján rajtolt Dzsiddából és ugyanitt ér véget majd január 14-én. Január 8-án a mezőny Rijádban tart pihenőnapot.

Legyen tiéd az első hozzászólás

Hozzászólás

Az email címed nem fog megjelenni.


*