A Porsche közlése szerint a 15 százalékos amerikai importvámok és az esetleges áremeléseket figyelembe véve idén már csak 5-7 százalékos bevételarányos jövedelmezőségre számít.
Donald Trump amerikai elnök vámjai és a továbbra is nehéz kínai helyzet miatt a német sportautógyártó Porsche néhány hónapon belül másodszor csökkentette éves előrejelzését. Áprilisban 6,5-8,5 százalékra fogta vissza a bevételarányos jövedelmezőségre vonatkozó előrejelzését a korábbi 10-12 százalékról. A Porsche az amerikai vámok okozta terheket az első fél évre körülbelül 400 millió euróra becsülte. Az első fél évben az értékesítési árbevétel 6,7 százalékkal, 18,16 milliárd euróra csökkent, az üzemi eredmény pedig kétharmadával, 1 milliárd euróra esett vissza.
A Volkswagen leányvállalata nem módosította az árbevétel-előrejelzését, továbbra is 37-38 milliárd euróval számol. Január és június között a Porsche 718 millió euró nyereséget ért el, 71 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 2,2 milliárdnál. Az első negyedévben 518 millió euró, a másodikban 200 millió euró volt a nyereség.
Oliver Blume, a Porsche vezérigazgatója elmondta, hogy vállalata továbbra is jelentős kihívásokkal szembesül világszerte. „Ez nem egy átmeneti vihar. A világ hatalmas változásokon megy keresztül – és ezek a változások eltérnek a néhány évvel ezelőtti várakozásoktól.” Ezért van szükség a vállalat átszervezésére – közölte. A Porsche az átszervezés teljes költségét 1,3 milliárd euróra becsüli. Kidolgozás alatt áll a második takarékossági csomag is, amelyről a tárgyalások szeptemberben kezdődnek meg. Blume levélben készítette fel a munkavállalókat a további megszorításokra.
A vállalat vezetője egyben az anyavállalat, a Volkswagen igazgatótanácsának elnöke is. „Arra számítunk, hogy 2026-tól ismét pozitív gazdasági lendületet fogunk tapasztalni” – tette hozzá Blume. Mivel az elektromos autók iránti kereslet a vártnál lassabban növekszik, a Porsche többek között új belső égésű motorok fejlesztésébe fektet be, és átszervezi akkumulátortevékenységét, amihez létszámleépítés is társul. A Porsche vezetése 2029-g 1900 állást tervez megszüntetni a stuttgarti régióban. A sportautógyártót különösen súlyosan érintik az amerikai vámok, mivel nincs saját gyártása az Egyesült Államokban, ezért az amerikai piacra szánt összes járművet Európából kell szállítania. Ehhez jön még a kínai helyzet, ahol az ingatlanválság visszatartja a tehetős ügyfeleket az új autók vásárlásától, és a Porsche eddig nem tudta megvetni lábát az elektromos autók piacán.
Hozzászólás